ÚJRA ELÉRHETŐVÉ VÁLIK A NÉPSZERŰ OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS

A kormány részleteiben is döntött a vidéki otthonfelújítási támogatásról.

A vidéki otthonfelújítási támogatásra azok a gyermekes családok lesznek jogosultak, akik ötezer főnél kisebb népességű településen élnek; a most bevezetendő konstrukció megegyezik a 2021-2022-ben már futó otthonfelújítási programmal, a felújítási munkálatok széles körére igénybe vehető a támogatás.

A munkadíj és az anyagköltségek 50 százalékára, de legfeljebb hárommillió forint összegben igényelhető vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás.

Emellett második hárommillió forintként igénybe vehető államilag támogatott, jelzálogalapú hitelkonstrukció is. Ez a felújítási költségek megelőlegezését és megkönnyítését teszi lehetővé. Az állami kamattámogatás mértéke az ügyleti kamaton belül három százalékpont.

A korábbi programban már részt vevő családok a most meghirdetett két programban együttesen is csak hárommillió forintos támogatást vehetnek igénybe.

FORRÁS: https://kormany.hu/hirek/johet-a-videki-otthonfelujitasi-tamogatas

Jelenetkezz most és segítünk:

otthonfelujitasi_tamogatas_jelentkezes